Hogy vannak még egyenlőbbek, meg kevésbé egyenlőek, vannak szabadabbak meg kevésbé szabadabbak, hogy a testvériségről inkább ne is beszéljek. Az Afrikából zsúfolt hajókon behurcolt feketéket fizetség ellenében, pusztán ellátásért „cserébe” foglalkoztatják, azzal együtt, hogy nem különösebben nézik őket emberszámba. Gulyás Szilárd előadásának szerkesztett változata.
Szervusztok!
A mai alkalommal egy nem kevésbé kemény témát járnánk körül az Amerikai história X. című film segítségével. Ez talán könnyebben befogadható lesz számotokra, mint a Szegénylegények volt. Lévén, hogy ez a történet az Egyesül Államokban játszódik valamikor a kilencvenes években. Egy olyan időben, amit megéltetek, és egy olyan helyen, ami talán sokkal ismerősebb számotokra, mint akár az Osztrák-Magyar Monarchia.
A film egy személyes történetet dolgoz fel, egy élettörténetnek a kulcsmomentumait. Amiről szól, az megtörténhetne ma is, megtörténhetne akár nálunk is. Azt ugyan nem mondom, hogy megtörténhetne akármelyikünkkel – ezt bizonyára sértőnek is találnátok. Mégis, a történet személyes nézőpontja és a történet jelenvalósága átélhetővé teszi. A főszereplő oldalán, vagy éppen a másik oldalon.
No. De ahhoz, hogy megértsük a probléma gyökerezését, érdemes ismernünk az amerikai történelemnek egy szeletét. Honnan is indul ki mindez? Onnan, hogy egy brit gyarmati terület kinyilvánítja függetlenségét 1776-ban, majd pedig egy háború révén ki is vívja függetlenségét. A 13 gyarmat körülbelül öt Magyarországnyi területű, szóval nem kicsi. Ezután kap alkotmányt az Egyesült Államok. Rousseau nyomán az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatából merítenek elég sokat. A szövegben egy mondatban talán nem találjuk meg a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmait – mégis, az amerikai alkotmány lényegében ezt a három értéket hangsúlyozza. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármasa alapján rendezik be az államot – gondolnánk.
No. De ahhoz, hogy megértsük a probléma gyökerezését, érdemes ismernünk az amerikai történelemnek egy szeletét. Honnan is indul ki mindez? Onnan, hogy egy brit gyarmati terület kinyilvánítja függetlenségét 1776-ban, majd pedig egy háború révén ki is vívja függetlenségét. A 13 gyarmat körülbelül öt Magyarországnyi területű, szóval nem kicsi. Ezután kap alkotmányt az Egyesült Államok. Rousseau nyomán az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatából merítenek elég sokat. A szövegben egy mondatban talán nem találjuk meg a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmait – mégis, az amerikai alkotmány lényegében ezt a három értéket hangsúlyozza. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármasa alapján rendezik be az államot – gondolnánk.
Csakhogy! Gyarmatról lévén szó, ez bizony egy rabszolgatartó társadalom. Ellentmondásos?
Bizony az. Hogy vannak még egyenlőbbek, meg kevésbé egyenlőek, vannak szabadabbak meg kevésbé szabadabbak, hogy a testvériségről inkább ne is beszéljek. Az Afrikából zsúfolt hajókon behurcolt feketéket fizetség ellenében, pusztán ellátásért „cserébe” foglalkoztatják, azzal együtt, hogy nem különösebben nézik őket emberszámba. Csakhogy a XIX. század folyamán változik a helyzet. Az Egyesült Államok területi bővülésen megy keresztül, jelentős bővülésen. Eléri a század végére mai területét. Az újonnan szerzett területekre a 13 gyarmat társadalmi szerkezetét próbálják alkalmazni. Az egész állam rabszolgákat tart. Az északi államok viszont adottságaikhoz igazodva a XIX. század folyamán áttérnek a nagyméretű ipari üzemek alakítására. Ezek az üzemek szakképzett munkaerőt kívánnak meg. Délen, szintén a vidék adottságainak megfelelően, ültetvényes mezőgazdasági termelés folyik túlnyomóan. Olyan munka, amely nem igényel különösebb szakértelmet, viszont annál több szorgalmat. Északon nincs sok értelme fenntartani a rabszolgaságot: a rabszolgának ugyanis nem érdeke, hogy minőségi munkát végezzen, nem érdeke, hogy képzett legyen. Beleszokik, hogy nem ismerik el a munkáját.
Nem dicsérik és nem fizetik meg. Hát persze hogy nem érdeke képzettnek lenni! Északon ezért bérmunkások alkalmaznak egy idő után. Drágább, de produktívabb, illetőleg nem kell erőszakkal fenntartani a fegyelmet. Délen a rabszolgák függő helyzetben vannak uraiktól – hasonlóképp, mint a jobbágyság, a rabszolgaság is egy olyan jogállás, ami személyi függőséggel jár. Belgát parafrazálva: a rabszolgaember nem mehet ide vagy oda, a rabszolgaember veszélyeztetett, a rabszolgaember kisebbség. A század közepétől sokan el is szöknek északra. Északnak tehát nem érdeke a rabszolgaság további fenntartása: inkább tehertételnek érzi. Dél gazdasága nem fejlődik annyira dinamikusan, mint északé. A déli ültetvénytulajdonosok kitalálják, hogy nem is akarnak egy államban maradni északkal. Ezért tör ki a polgárháború 1861-ben.
A háború során észak technikai és társadalmi fölénye hamar kidomborodik. Dél sikere abban van, hogy nagyobb népességet tud mozgósítani – egyelőre. 1863-ban Abraham Lincoln „északi elnök” kihirdeti a rabszolgaság jogállásának felszámolását. Vigyázz: felszabadításról nem beszélhetünk! Történészek is néha megengedik maguknak a rabszolga-felszabadítás említését, ám ez elég durva pontatlanság megítélésem szerint. 1865-ben győz észak, a rabszolgaság felszámolását kiterjesztik a déli államokra is. (A republikánus-demokrata ellentét is a polgárháború idejéből származik.)
Mi történik délen? Úgy mondhatnánk, hogy civil kezdeményezések alakulnak, helyenként kormányzati támogatással, amelyek a rabszolgaság visszaállítására törekszenek. Az egyik ilyen csoport tagjai előszeretettel öltenek magukra fehér csuklyát, gyújtogatnak kereszteket, és követnek el véres atrocitásokat feketék ellen. Ők volnának a hírhedt és megvetésre érdemes Ku-Klux Klán.
Miközben a feketék helyzete?
A feketéket nem lehet ezentúl ingyenmunkásként igénybe venni, törvény szerint bért kell fizetni nekik. (Délen ezt sok ültetvényes csak nagy nehézségek árán teszi meg, az egykori rabszolgák jogukkal élve elköltöznek, szóval a munkaerőhiány kisebb válságot is okoz. Az Elfújta a szél, vagy a Hideghegy bepillantást enged ebbe a válságba.) És körülbelül ennyi: az ingyenmunka eltörlése és a szabad költözés jogának megadása. A rabszolgák utódai különben nem járhatnak iskolába, nem kapnak választójogot, és más dolgokból is kimaradnak. Ráadásul délen a klánosok, részben elkeseredettségből, részint pedig gyűlöletből üldözik őket. Szabadság, egyenlőség, testvériség.
Az államvezetés persze szembeszáll a Ku-Klux Klánhoz hasonló szélsőségesekkel. Betiltja például szervezetüket. Ők ezután titkon tevékenykednek tovább. De hogy lássuk a többségi társadalom mentalitását, érdemes kitekintenünk. Ugorjunk is egy röpke fél évszázadot! 1920-as, ’30-as évek. Teljesen normálisnak számít a kor emberének, hogy a buszokra, padokra, egyebekre táblát tegyenek ki. Olyan feliratokkal, mint „csak fehéreknek” (only for whites). Ismerős-e hasonló valahonnan? A második világháború idején megszállt Lengyelországban a tömegközlekedési eszközöket látják el olyan táblákkal, hogy „csak katonák és birodalmi (ti. német) állampolgárok részére”.
Ironikus, hogy az Egyesült Államok éppen a szabadság, egyenlőség, testvériség, meg egyáltalában a demokrácia értékére hivatkozva harcol Hitler birodalmával. A többségi társadalom jobbára passzívan szemléli a kirekesztést. A klánosok számára viszont a zsidóság elleni pogromok kifejezetten imponálóak. A háború után pedig kiderül, hogy valóságos halálgépezetet is működtetett Hitler. Nem volt ez akkoriban nyilvános, nem is lehetett volna. A gépezetet egy SS nevű szervezet működtette, egy magánhadseregből kinőtt állami szerv, amire viszont nem vonatkoztak a hadseregre érvényes szabályok. A klánosok erre a fekete egyenruhás elitre mint példaképre tekintettek a háború után.
A társadalmi változások az ötvenes évek Amerikájában a polgárosodás felé mutattak. Az egykori rabszolgák utódai lassan és szívós munkával társadalmi felemelkedésre tehettek szert – ez persze csak keveseknek sikerült. (Jegyezzük meg, hogy választójogot a nők is meglehetős sokára kapnak: csak 1920-ban a XIX. alkotmánymódosítással.
Vagyis nagyjából egy időben az európai államokkal.) Vagyis a társadalmi valóság számára tarthatatlanná vált az, hogy a feketék bár már nem rabszolgák, még nem is bírják a szabad polgárok státusát. A feketék ekkor már nem csak melósok, hanem kitermelik a maguk értelmiségi rétegét is. Közülük az úgynevezett Fekete Párducok nevű szervezet, Martin Luther King, Jesse Jackson és mások szólaltatják meg követeléseiket. A legfőbb ilyen a választójog kivívása. De említhetnénk az iskolai oktatásban alkalmazott szegregációt is. A feketék tehát integrálódni szeretnének a szabad polgárok társadalmába. (Jegyezzük meg, hogy az amerikai kultúra alapvetően a fehérekhez szólt még a hatvanas években. A fekete kultúra egy zárt szubkultúrának számított.
Lassanként persze beszivárgott a közkultúrába is, a jazz-zenét például a fehérek a feketéktől „nyúlták le”. Később majd így jár a rap és társai.) A polgárjogi mozgalom a hatvanas években kapcsolatba hozható európai emberi jogi mozgolódásokkal, ám ez számunkra most mellékszál. A lényeg, hogy 1964-ben a választójogi törvény módosítják, és a többi területen is egyenlővé válnak a feketék. Száz évbe telt, mire a „felszabadított” rabszolgából szabad polgár lett: 1865-1964. Addig meg se ide, se oda nem tartoztak, afféle metoikoszok voltak.
A Klán ennek ellenére nem szűnt meg, hanem továbbra is működött, immáron föld alatt. Közösségeik alakultak, és a rasszizmus valóságos szubkultúrája jött létre. Olyan kis körök, ahol teljesen komolyan beszéltek arról, hogy a feketék nem is teljes értékű emberek, nem „érdemlik meg” a polgárjogot, és hogy vissza kéne forgatni az idő kerekét egy korábbi történeti állapotra. Ezek a rasszista közösségek, amik a kilencvenes években is működtek, (meglehet, ma is), a hitleri fasizmustól további inspirációt kaptak. Szerintük ez menő dolog.
Számukra igazán ciki lehet, hogy napjainkban ha nem is egy rabszolgacsalád leszármazottja, de mindenképpen egy fekete férfi az Egyesül Államok elnöke, Barack Obama személyében.
Gulyás Szilárd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése