2011. szeptember 24., szombat

Költözik a filmklub - Költözik a honlap...

Az elmúlt egy évben a Nagy Attila Filmklub nagyobb utat tett meg, mintsem azt mi, alapítók az elején sejthettük volna. 

Az általunk teremtett közösségi alternatíva egyel magasabb szintjére lépett: immár nem csak filmklubot jelent. Szeptember 30-án ugyanis már egy új klubházban vetítjük első, 2011. őszi évados filmünket. 

A Móra Klub, mely a Gorkij u. 2. szám alatt (a Városi Könyvtárral szemben lévő épületben) nyitja meg kapuit, közösségi, kulturális, ifjúsági illetve diákjogi profilú létesítmény lesz, ahol számos program és esemény kap majd helyet 2011. őszétől kezdve. Köztük a Nagy Attila filmklub...

Búcsúzunk tehát régi vetítőhelyünktől, a Rocktártól is. 

2010. novemberének végén, amikor úgy tűnt, nem tudunk több vetítést tartani, mert bezár a városi mozi, itt biztosítottak számunkra helyet, időt és vetítési lehetőséget. Sőt, a félegyházi fiatalság kedvelt szórakozóhelyén egészen nyár elejéig tudtunk vetíteni és, méghozzá kiváló körülmények és technikai feltételek között, amelyért köszönettel tartozunk a Rocktár vezetőinek és munkatársainak egyaránt. 

A Nagy Attila Filmklub most költözik - s nem csak a filmklub, hanem honlapunk is. 

Ebben az utolsó bejegyzésünkben búcsúzunk régi oldalunktól. Új webes felületünk már a Móra Klub lapján kapott helyett, a "Filmklub" menüpontban, melynek címe: 



Még egyszer: minden támogatónknak köszönjük segítségét, minden nézőnknek a részvételt!

Reméljük szeptember 30-án újra találkozunk majd Önökkel és Veletek az új Móra Klubban! 

2011. szeptember 23., péntek

Kedves Mindenki!

A kiadottól eltérően sajnos változtatnunk kellett a programunkon: idén nem lesz, jobban mondva inkább nem volt szabadhónap. Az okot tehcnikai nehézségeink jelentették, illetve, most már bevallhatjuk. új helyre való költözésünk. Hogy szeptember 30-án, vagyis pénteken - pontosan egy hét múlva - hol is kezdünk, azt hamarosan megosztjuk Veletek, de annyit már most elárulhatunk, hogy ezentúl, ahogy a kezdetekben is, a város szívében vetítünk majd.

A költözésen kívül van még egy jó hírünk is: bár, mint jeleztük, nem lesz szabadhónap, viszont a szavazás során kihozott legnépszerűbb filmeket feltétlenül igyekszünk majd beépíteni idei tematikánkba, mellyel kapcsolatban hamarosan bővebben is hirdetünk majd.

Ezek a következők: 

Gus Van Sant: Paranoid Park 
Rob Reiner: Bakancslista
Kenneth Branagh: Thor 
Sam Mendes: Amerikai szépség
John Lee Hancock: A szív bajnokai
Hayao Myazaki: A vándorló palota
Daniel Alfredson: A lány, aki a tűzzel játszik
Nick Love: Futball Faktor 
Scott Charles Stewart: A pap - Háború a vámpírok ellen
Seth Gordon: Förtelmes főnökök
Todd Philips: Másnaposok
Todd Philips: Másnaposok 2. 
Michael Mann: Közellenségek
Steven Spielberg: Amistad
Robert Edwards: Vakok földjén
Lexi Alexander: Huligánok 
Quentin Tarantino: Ponyvaregény 
Kevin Smith: Shop Stop 2. 
Nic Balthazar: Ben X
Bacsó Péter: A tanú
Guy Ritchie: A spíler
Gábor Csupó: Híd Therabithia földjére 
Daniel Alfredson: Millenium 3. - A kártyavár összedől
Peter Cattaneo: Alul semmi
M. Night Shymalan: Az utolsó léghajlító
Joseph Kosinski: Thron: Örökség
Peter Sperig - Michael Sperig: Daybreakers - A vámpírok kora 
Anna Borden - Ryan Fleck: Nyomás alatt 


Addig is köszönjük, hogy részt vettetek a szavazásban és hogy ilyen sokan írtátok meg nekünk három kedvenc filmeteket. Reméljük, örömmel látjátok majd viszont őket új programunkban...