Szervezők

Eszik Bence
Egyetemista,  történész, NAF (Nagy Attila Filmklub)-főszervező

Kiskunfélegyházán születtem és itt is nőttem fel, kétgyermekes család idősebb gyermeke vagyok. A Móra Ferenc Gimnáziumban kezdtem el érdeklődni a társadalomtudományok, a történelem és ezekből következően Félegyháza múltja és jelene iránt.  Innen egyenes út vezetett a régió legnagyobb és legjelentősebb felsőoktatási intézményébe, a Szegedi Tudományegyetemre, amelynek bölcsésztudományi karán immár négy esztendeje tanulok.


Ekkor váltam aktív résztvevőjévé az egyetemi közéletnek, az ifjúsági munkának és e területeken kerültem szembe olyan szervezési kérdésekkel, akadályokkal, melyekből aztán sok tanulságot szűrhettem le a későbbiekben a filmklub irányítására vonatkozóan.


A kezdeményezés megindításakor, melyet 2009. nyarán álmodtam meg szervezőtársaimmal, ezért fontosnak tartottam, hogy a saját tapasztalataimon és a félegyháziak, elsősorban a helyi fiatalok igényein is alapuló programokat állíthassunk össze. Fontos számomra, hogy a filmklub közösségszervező erőként is működjön és hogy a későbbiekben ezáltal jelentősége is, feladatainak köre is bővüljön. 


A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy pontosan az ilyen típusú szerveződések, különösen ha értékek és egy közösség tagjainak együttgondolkodása mentén bontakozik ki a tevékenységük, szólhatnak bele leginkább a helyi közéletbe. Ez pedig egy város esetében, ami nem csak magáért, de a saját vonzáskörzetéért is felel, nagyon fontos lehet. Erdei Ferenc nyomán én is úgy gondolom, hogy Félegyházának jóval nagyobb jelentősége is lehetne, mint amekkorával eddigi története során rendelkezhetett. Remélem, hogy a tevékenységünk hozzájárul majd ahhoz, hogy városunk fontossága növekedjék, s a folyamat mozduljon el a jelenlegi holtpontról.

Kedvenc filmjei és sorozatai: Ponyvaregény, Petőfi '73, Az utolsó skót király, Tanú, Kontroll, Harcosok klubja, OZ, Dexter, The Big Bang Theory, Doctor Who, Kertvárosi gettó, 'Allo 'Allo




Szöllősi János
Egyetemista, blogger, NAF-szervező, főelőadó

Budapesten születtem, háromgyermekes értelmiségi családban. A régióhoz nálam a Szegedi Tudományegyetemen, Kiskunfélegyházához és a filmklubhoz pedig Bence barátom lelkesedésén keresztül vezetett az út, akivel jelenleg is együtt hallgatok történeti tárgyú órákat az egyetemen. 


Egyébként sok minden érdekel: zene, sportok, könyvek, de legfőképpen filmek. Ezért is vállaltam oroszlánrészt a filmklub féléves programjainak összeállításában és én vagyok a filmklub főelőadója is, vagyis én tartok különböző speech-eket a filmeket megelőzően. Ebből a szempontból is hasznos volt számomra az elmúlt egy év, hiszen ez alatt többé-kevésbé sikerült megtalálnom a közös hangot a közönségünkkel, s így talán eredményesebbek lettünk abban, hogy eljuttassuk filmjeink üzenetét a nézőinkhez. 

Ez fontos számomra, mármint az, hogy értelmezhető és értelmes üzenetet tartalmazó filmeket vetítsünk a közönségünknek, mert nem hiszem, hogy egyébként sok értelme lenne egy ilyen filmklubot működtetni. Ezért nem szeretnénk sem lebutított mondanivalójú vagy mondanivalótlan, sem elvont, nehezen értelmezhető, avagy semmitmondóan túlművészies alkotásokat vetíteni - ezeket meghagynánk más filmkluboknak. Mi egy kisvárosban, egyetlen filmklubként próbáljuk megtalálni a helyünket - ezt pedig csak nehezítené az ilyesmi.

Egyszerűen, közvetlen formában szeretnénk szólni tehát mindenkihez, minden érdeklődőhöz - a mi filmjeink értelmezéséhez nem kell összetett háttértudás. Témáinkat és a vetítendő mozikat az élettől kölcsönözzük és annak is adjuk vissza...

Kedvenc filmjei: Keresztapa-trilógia, Andrej Rubjov, Kill Bill, A tizedes meg a többiek, Gattaca, Breaking Bad, Battlestar Galactica, Deadwood, Igenis, Miniszter Úr!, Skins, The Big Bang Theory


Zakariás Csaba
Asztalosmester, NAF-szervező


Jászszentlászlón születtem, kétgyermekes munkáscsaládban nevelkedtem. Néhány éve költöztem Móravárosba, Kiskunfegyházára. Második otthonra találtam Félegyházán, ahol jó barátok mellett életem párjával is találkoztam.

Bencével és Jánossal együtt már 2009-ben elkezdtük kidolgozni a filmklubra vonatkozó terveinket. Én már akkor is elsősorban a szervezés gyakorlati részét szerettem volna vinni, s azóta is ilyen téren veszek részt a NAF életében. 


Mindig is szerettem a filmeket és örülök neki, hogy a vetítéseink sokféle fiatalt hoznak össze, elmossák a szubkulturális és társadalmi határokat. Mi, a filmklub szervezői és a fiatal közönségünk másfél-két órára egy közösséggé válunk, és, remélem, sok ilyen másfél-két óra után, már a filmek nélkül is közösségként tudunk majd működni. Szeretném ha az, amit csináltunk, ezáltal is értelmet tudna nyerni, mert szeretek inkább tettekben, mint elméletekben gondolkodni, és jó, ha annak, amit csinálunk, van kézzelfogható következménye is, nem csak összejövünk, megnézünk pár filmet, és agyalunk pár dolgon csütörtök délutánonként, aztán hazamegyünk, mintha semmi sem változott volna. 


Ezért is örülök, hogy sok olyan filmet vetítünk, ami kimozdítja az ember a nyugalmi állapotából és elhatározásra, állásfoglalásra készteti. Nekünk is ez a célunk.


Kedvenc filmek: Mechanikus narancs, Különvélemény, Grindhouse, A jó, a rossz és a csúf, Volt egyszer egy vadnyugat, Supernatural, Death Note, Naruto, Cowboy Bebop