2010. november 30., kedd

Összehozza a fiatalokat a filmklub

Hraskó István írása, Baon.hu, Petőfi Népe

Pár félegyházi fiatal szeptemberben filmklubot indított el a városban, mely úgy tűnik, egyre sikeresebb lesz, és betölti szerepét: kultúrát közvetít, és egyben közelebb hozza egymáshoz a különböző érdeklődésű diákokat.



Moszkva tér, Forrest Gump, Amerikai história X., Szegénylegények, V mint Vérbosszú, Csapd le csacsi!, Kopaszkutya, Rokonok – néhány cím ízelítőül a Nagy Attila Filmklub őszi műsorából. A felsoroltak is jelzik: a szervezők nem kommersz és sablonos, hanem gondolatébresztő darabokra akarják becsábítani kortársaikat.
– Kulturális alternatívát szeretnénk nyújtani a város fiataljainak. Elsősorban a középiskolás diákokat próbáljuk megszólítani és bevezetni a mozi világába, beszélgetésekkel összekötve – mondja az egyik kezdeményező, Eszik Bence, aki jelenleg történelemtanárnak tanul Szegeden. Évfolyamtársával, Szöllősi Jánossal, Gulyás Szilárd végzett filozófia-történelem szakos tanárral és Zakariás Csaba asztalosmesterrel közösen tervezték meg a klub műsorát, és hirdették meg az ingyenes filmvetítéseket a helyi iskolákban. A fogadtatás felülmúlta várakozásaikat: nagyon sok fiatal kap az alkalmon, és a csütörtök estéket a Petőfi Sándor Városi Moziban tölti. Több vidéki diák a 6 órai klub miatt marad Félegyházán.

– Tizenegy vetítésen vagyunk túl. Az átlagos látogatottságunk hetven-nyolcvan fő, de még az őszi szünetben is eljött harminc fiatal. Olyan is előfordult, hogy plusz székeket illetve párnákat kellett behozni a terembe – jelzi Csaba, hogy a filmklub valóban nemcsak egy szűk kör szórakozása.

– Társadalmi problémákat boncolgató, nehezebben elérhető filmeket választunk, magyar és külföldi alkotásokat egyaránt. A vetítések után beszélgetés, elemzés is van, de nem erőltetjük senkire a mondanivalónkat – teszi hozzá Szilárd.

A klubba gimisek és szakközepesek, szakiskolások vegyesen járnak. A szervezőknek a filmek népszerűsítésén túl éppen ez volt a céljuk, azaz hogy a különböző érdeklődésű fiatalok találkozzanak és ismerkedjenek.

– Jó volt látni az emós lányokat a Szegénylegények vetítésén. Itt tényleg megszűnik a klikkesedés: tinik és egyetemisták, rockerek, rapperek és punkok együtt szórakoznak. Úgy veszem észre, a közös élmény öszsze is hozza őket, egyre jobban barátkoznak, hiszen a film révén már van közös témájuk – véli Bence. 

Egyedüli rossz hír, hogy a város egyetlen filmszínháza decembertől már nem tud helyet biztosítani a klubnak. De úgy tűnik, a srácok erre is találtak megoldást: a Nagy Attila Filmklub az Öreglaktanyába, a Rocktárba költözik. 

A félegyházi filmklub három szervezője: Gulyás Szilárd, Eszik Bence, Zakariás Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése